
Tibor Szervét
Actor
Born: March 1, 1958 (68 years old)
Place of birth: Cegléd, Hungary
Biography
Szervét Tibor (Cegléd, 1958. március 1. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes művész, jogász. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán doktorált 1982-ben. 1984-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színész szakára, ahol mesterei Kerényi Imre, Huszti Péter és Ruszt József voltak. 1988-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1989-ben egyik alapító tagja volt a Ruszt József vezette Független Színpadnak. 1991-1994 között a Miskolci Nemzeti Színház vezető művészévé vált a sikeres jellemszerepek alakítása során. 1994-ben négy színház hívta Budapestre, végül a Cyrano előadással együtt szerződtette át a Vígszínház, amelynek három évig volt tagja. 1997 és 2014 között a Radnóti Színház színésze, számos művészeti- és közönségdíj kitüntetettje. Különböző színházakban rendez. 2014-től a Thália Színház művésze. A szerepeit egyedi megoldásokkal és a nézőkre nagy hatással megformáló színész (lásd: a Miskolci Nemzeti Színház és a Radnóti Színház közönségdíjai) az interjúiban nagy szeretettel nyilatkozik a szerepeiről. Ezek közül kiemelhető a Cyrano és a Hamlet címszerepe a Miskolci Nemzeti Színházban; a Radnóti Színházban a száznegyvenszer előadott Ványa bácsi Asztrov-, és a kétszázszor játszott Anconai szerelmesek Tomao szerepe, a IV. Henrik címszerepe, majd a Tóték különös Postása; a Budapesti Kamaraszínház tizenegy éven át játszott Emberbarát előadásának Philip szerepe; valamint a Madách Színházban a Spamalot Arthur királya. Filmszerepei közül a Valami Amerika Alex Brubeck producere, a Magyar vándor Huba vezére, valamint az Apacsok film Tartótisztje a legemlékezetesebb. Forrás: Wikipédia
Filmography (11)
- Car Park (2015, ★ 7.7)
- Feels Like Home (2026, ★ 7.7)
- A Kind of America (2002, ★ 6)
- Hungarian Vagabond (2004, ★ 5.8)
- A Kind of America 2 (2008, ★ 6.5)
- Riviera East (2022, ★ 6.6)
- Citizen X (1995, ★ 7.2)
- The Perfect Murderer (2017, ★ 5.4)
- A Kind of America 3 (2018, ★ 6)
- Varg Veum - At Night All Wolves Are Grey (2011, ★ 6.5)
- Napoleon (2002, ★ 6.8)